Anyukám bővebben a témáról:
"Kenderrel csak azután foglalkoztak itt a faluban, hogy anyósom idejött férjhez (Karajz Antalné Lukács Mária), ő Vajdáról való volt, ott szőttek fontak, itt addig nem. Egy darabot hagytunk mindig a föld végébe, oszt abba kendert vetettünk minden évben, mindenki csak egy kis darabkát vetett. Előbb kiszedtük a virágos kendert, aztán a magvas kendert, tövestül kihúztuk, és ilyen kis maroknyi csomócskákba kötöttük, azutt meg kévébe. S aztán szekérrel elvittük áztatni a Longra, a Ronyvába. Egyszer vittük Ardóra is a Bodrogra áztatni. Vízbe tettük két karó közt, köveket tettünk rá, lenyomattuk. Ott ázott, addig, míg ki nem ázott, elég sokáig, két hétig is. Akkor kimostuk ott a folyóba, mert ugye az le is iszapolódott egy kicsit, és akkor kitettük a partra száradni. Mikor lecsorgott, akkor hazahoztuk, oszt az udvaron széjjelraktuk kúpokba, akkor megszáradt. Azutt hoztuk a kendertörőt meg a tilolót. Hát nekünk nem volt, a Karajzéktól hordta mindenki. Először csak úgy ki a pozdorját, kihullt a nagyja a kendertörővel, azután ott volt a kettes, a tiloló, azon is át, akkor már puha volt a kender. Azután még elvitték a Hegyközbe valahova a törőbe is megpuhítani. Olyan bunkótörő volt, én nem voltam ott, csak ahogy beszélik. Már akkor a szösz volt bálákba összekötve, oszt úgy puhult a bunkó alatt. Utána meg hazahozták már akkor fonni lehetett. Ki kellett fésülni. Ami kifésülődött, az a kóc volt, azt is befontuk zsákoknak, a szálából meg, amit kifésültünk – az már olyan szép szálas volt – abból vékony lepedőket meg ilyesmit csináltunk. Először meg kellett fonni a fonalat orsóval meg kerekes guzsallyal a finomat meg a vastagabbat, és akkor felmotolláltuk. Amikor a motolláról levettük, olyan volt mint egy nagy strengli., és még azt ki is szapultuk elsőbb. Fahamuból lúgot főztünk, és azt öntöttük rá többször is. Állt benne egy kicsit, lefolyt róla, azutt megint öntöttünk rá, hogy fehérítsük. Ahogy kifehéredett, kivittük szárítani. Azutt már felcsőröltük csörlőre, és már aztán a nagymama csinálta a felvetést (Karajz Antalné). Mindenkinek ő csinálta, hát nem is tudta senki. A barankával felhúzta, felvetette a nagy forgóra.
Azutt a Lénuka már megtanulta, akkor már ő is csinálta az ő rokonságának. A nagymamától meg a lánya, a Magdus tanulta meg, ő tudja még máma. Felhúzta a szövőszékre, aztán már szőttünk, azt tudtuk. Nálunk a Soósnéék szövőszék volt, mert nekik volt fenn a hegyen egy igen nagy. A nagymamáéknak (Karajzéknak) is volt egy kisebb, azt a Karajz nagyapa, az apósom csinálta, még mindig azon szőnek, meg ő csinálta a többi szerszámot is. Lepedőt, szőttünk, zsákokat, abroszt, ponyvát, törülközőt, mikor mi kellett. Szőttünk mintásat is, hát az négy nyüstbe volt szőve, ami mintás volt, négy nyüst kellett, hogy lehessen váltani, egyiket fel, másikat le. Anyósomtól tanulta mindenki a mintákat is, hát addig nem szőttek itt a faluba sose." (2005)
in.: http://karolyfalva.freeweb.hu/emlekezes/karajz_matyasne.htm