A szénagyűjtést nálunk takarásnak hívták. A száradó rendeket - ha kellett - előbb megforgatták, hogy gyorsabban száradjon. Ha megszáradt, bizonyos távolságokról a rendeket két oldalról összetolták vasillával un. csülökre, a csülkökből vidlahegyeket (kis boglyácskákat) raktak (szinte egy nagy villára valót), azokból nagyobbakat: rudasokat, amelyeket két rúdon (azokat alájuktolva) összehordtak, s a rudasokból raktak egy nagy szénaboglyát. A boglya tetejére rendszerint a gyereket küldték egy villával, hogy a feladogatott szénát ott elrendezze mindig a boglya közepe fele. A boglya oldalából szedegetett és font szénakötéllel - azt a boglyán átdobva, a másik oldalon bedugva - kötözték le a boglyát, hogy ne vigye el a szél. Izgalmas volt aztán a gyereknek lecsúszni a boglya tetejéről. A gereblyézést kihagytam, természetesen minden szálat összegereblyéltek. A két férfi közül az egyik biztosan a dédapám, a másik a "szolga" - ez nemvolt ritka a nem teljesen szegény családoknál sem. A szekér tetején meg valami újhelyi "kisasszony" ül, hogy ott fényképeztesse magát - így mondták. A szekérre kétoldalt vendégoldalt tettek (két rudat), amivel megnagyobbították a szekeret, hogy több férjen rá.